A debreceni Divinus is MENNEKES autótöltőt telepített

Hazánk második legnagyobb városa, Debrecen komoly lemaradását kezdi pótolni a töltőrendszerek telepítésében.

Jelen állapotában az elektromos autó piac Európában még gyerekcipőben jár, de jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 7-8 évben. Ebben a pillanatban a további bővülés elkerülhetetlennek látszik, mivel általános konszenzus, illetve politikai szándék is van a belső égésű motorok visszaszorítása és ezzel párhuzamosan az elektromos meghajtású autók térnyerésének elősegítése mögött. Szakértői becslések szerint a következő 5 évben az elektromos autók egyelőre még 10 százalék alatti részesedése az új autó értékesítésben több mint duplázódhat, és 20 százalék fölé emelkedhet a kontinensen. Egyes elemzőházak hosszabb távú előrejelzései kimondottan optimisták az elektromos autó jövőbeli térnyerésével kapcsolatban. Ezek alapján, 30 éves távlatban, az új autó eladásokon belül 70% fölötti arány sem elképzelhetetlen.

A szakértői becslésekben általában az alábbi tényezőket jelölik meg a legfontosabbnak, amikor amellett érvelnek, hogy az elektromos meghajtású autók a közeljövő meghatározó személygépkocsi-típusai lesznek, illetve maradnak.

Az egyik leglényegesebb a már említett politikai szándék: ennek fontosságát az mutatja talán legjobban, hogy az EU-ban hosszú távú stratégia foglalkozik az alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedési formák előnyben részesítésével, és ebben az elektromos autózás támogatása kulcsszerepet kapott. Tagállami szinten is nagyon jelentős támogatási rendszert, illetve egyéb ösztönzőket léptettek életbe, valamint rengeteg pénzt fektetnek az egyes kormányok az elektromos autózáshoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésébe.

A másik egyértelmű jele annak, hogy az elektromos autózás vélhetően egyre elterjedtebb lesz globális szinten is, hogy a legnagyobb autógyártók ma már egytől-egyig rendelkeznek saját, sorozatgyártott elektromos és/vagy ún. plug-in hibrid modellekkel, vagyis a kínálati oldal is lépést akar tartani az állami eszközökkel élénkíteni kívánt elektromos autó-kereslettel.

A töltőhálózat kiépítése kart karba öltve jár együtt a zöld rendszámos autók iránti kereslet növekedésével. Hazánk második legnagyobb városa, Debrecen komoly lemaradását kezdi pótolni a töltőrendszerek telepítésében. Legszebb és legmagasabb minőségű hotele, a debreceni Hotel Divinus 2019 márciusában adta át a nagyközönségnek a mélygarázsban üzemelő gyorstöltőt. A MENNEKES Amtron készülék 22 kW-os, nagy sebességű töltést tesz lehetővé.