1. Valóban tény, hogy az elektromos autók vételára ma még valamivel magasabb, mint a hagyományos üzemanyaggal működő társaiké, de a fenntartásuk költsége jóval alacsonyabb. Az elektromos autókhoz szükséges áram ára jóval alacsonyabb, mint a szénhidrogéneké, az autók jóval kevesebb meghibásodásra hajlamos alkatrész beépítésével készülnek, és még olajcserére sincs szükség. 2017-2018-ban ráadásul a magyar állam akár 1,5 millió forint támogatással is beszáll az autóvásárlásunkba.
2. Az elektromos autó sem környezetbarát, csak máshol szennyez.
Igaz, hogy valahol az elektromos autóhoz szükséges áramot is elő kell állítani az viszont nem mindegy, hogy azt hol és milyen módon tesszük. Ma Magyarországon az elektromos áram nagy részét atomenergiából és mintegy 7%-át megújuló energiából nyerjük, ami jóval kevesebb környezetszennyezéssel jár, mint a szénhidrogének elégetése, amit a hagyományos autók használnak. Ezen kívül az elektromos autók sokkal jobban hasznosítják az energiát mivel a meghajtás csak minimális hőtermeléssel, így energiavesztéssel jár, valamint fékezéskor is visszatermeljük az energiát a beépített generátoroknak köszönhetően.
3. elektromos autónak túl kicsi a hatótávja, ezért a gyakorlatban használhatatlan.
Valójában az emberek 90%-a naponta kevesebb, mint 100 km-t tesz meg egy átlagos elektromos autóval. A Tesla viszont akár 350-400 km-t is meg tud tenni, egyetlen töltéssel, ami már elég jól hangzik és előrevetíti a jövőbeni lehetőségeket.
4. Az elektromos autó lassú, gyenge.
Ezeket a járműveket nem szabad összetéveszteni a nyaralóövezeti kisvonattal, vagy a golf autókkal. Már egy középkategóriás elektromos autó is könnyedén legyorsul egy átlagos szénhidrogénnel meghajtott járművet, a Tesla pedig magasan ver mindent a piacon. Végsebességben pedig valójában csak a bátorságunk, illetve közúton a KRESZ szab határt.
5. Az akkumulátorokat 3-4 évente cserélni kell és ennek nagyon magas a költsége.
Az akkukra a legtöbb gyártó kiterjesztett garanciát vállal, ergo nem hogy nem kell 3 évente cserélni, de valószínűsíthetően az akkuk az elektromos autó legmegbízhatóbb részei. Forgó-kopó alkatrész nincs bennük, elhasználódásuk a tapasztalatok szerint annyiban érzékelhető, hogy 10-15 év után a kapacitásuk pár százalékkal csökken. Egy autó összes akkumulátorcellájának cseréje nagyjából 1,5 millió forint, de mivel a motorok és egyéb elemei alig-alig használódnak, így szinte egy teljesen új autót kapunk. Ráadásul a cellák külön is cserélhetőek, így elég csak azokat helyettesíteni újakkal, amik már nem működnek megfelelően.