A 2019-es év erős volt az elektromos autók számára.
2019-ben jelentős növekedés volt érzékelhető az elektromos autók piacán. Eme esztendő utolsó hónapjában már biztonsággal kijelenthettük, hogy az elektromos autók egyik legjobb éve volt a tavalyi.
Az elektromos autók jelenlegi becslések szerint a globális járműpiac 2,2%-át birtokolták az év első tíz hónapjában. A Tesla 3. modelljének eladása például január és szeptember között megháromszorozódott. Sorra jelentek meg az új elektromos autók, a járműpiac olyan szereplői is csatlakoztak az elektromos autók piacához, mint például a Ford autógyár, akik két új elektromos autót is bemutattak idén.
Azonban Kínán és Norvégián kívül a piacot továbbra is egy szűkebb réteg, a korai alkalmazkodók csoportjába tartozók és nem a nagyobb tömegeket lefedő main stream réteg mozgatja. Ez azonban nem lassította a nagy autógyártók ambícióit, igaz sokan jelentős kockázatokat is felvállalnak azzal, hogy elektromos autók gyártásába kezdtek.
A régi autógyártóknak még meg kell építeniük a Tesla 3. modelljének megfelelőjét: egy megfizethető elektromos autót, amelyért az emberek vágyakoznak. Ehhez szükséges, hogy az elektromos autózás forradalma a járműgyáraktól a beszállítók felé gyűrűzzön. Környén, egy jelentős beszállítói beruházás végéhez közelednek: a SAMSUNG DOOSAN átadás előtt álló új gyáregysége az autóipar számára jelenleg nélkülözhetetlen akkumulátorcellák komponenseit fogja óriási mennyiségben termelni.
Márpedig ha emobilitás területen dolgoznak, akkor elengedhetetlen a gyár területén néhány autótöltő pont kialakítása is. A SAMSUNG beruházója a csúcsminőségű német MENNEKES egyedileg összeállított Amtron Start 22 C2 oszlopát telepítette a parkolóba. A képek magukért beszélnek, igazán igényes megvalósítás, gratulálunk!