A Tesla története (2. rész)

A Tesla Motors sikerei rendületlenül folytatódtak és a vállalat vezetősége úgy döntött, hogy Hollandiában is nyitnak egy új üzemet, mely által még több elektromos autó gyártására és értékesítésére adódik lehetőség.

Évről évre egyre nagyobb célokat tűztek ki maguk elé. 2013-ban 21.000 elektromos jármű gyártását szerették volna teljesíteni, míg következő évben Európa szerte 10.000 elektromos autó értékesítését tervezték. Sőt, mindezek mellett, 2015. év végéig egy új, olcsóbb árkategóriát képviselő modell, a Tesla Model 3 nevet viselő gépjármű bemutatását is tervezték. A vállalat vezetése felismerte az átlagos jövedelemmel rendelkező családok elektromos autók iránti igényét. Éppen ezért szerettek volna nekik is kedvezni és egy számukra elérhető, megfizethető elektromos járművet alkotni.



És ha mindez nem lett volna elég, 2013 őszén a vállalat vezetője, Elon Musk bejelentést tett közzé, miszerint három év múlva megjelenteti saját, vezető nélküli modelljét, ami által vállalata beszáll az automata gépjárművek piacára is.

Következő évben a Tesla Motors közzé tette szabadalmait, ezáltal bármelyik vállalat beépíthette saját modelljeibe azokat az újításokat, melyeket a Tesla is alkalmaz. Ezáltal a vállalat fejlesztései váltak meghatározóvá az elektromos autók piacán, ami persze nem kis szó.



A Tesla Motors 2015-ben bővítette profilját, mégpedig a háztartási és ipari energiatároló termékeivel, mely árucikkek a Powerwall, illetve Powerpack nevet viselték. A vállalat az évek során olyan, nagy kapacitással rendelkező integrált lítiumion-akkumulátorokat fejlesztett ki, melyek elsődleges feladata a napelemek segítségével előállított energia helyben történő tárolása. Másod sorban az akkumulátorok feladata az állandó energiaellátás biztosítása, ami a már meglévő elektromos hálózattal történő összekötés segítségével valósul meg. Ezáltal szünetmentes tápegységként funkcionálhatnak.