Az elektromos autóról kialakult kép átformálása (1. rész)

Sokakat érdekel az innováció, főképp, ha környezettudatos dologról van szó, mint például egy elektromos autó. De mint minden újdonság, az elektromos autó megléte és használata is felvet néhány kérdést, amik vásárlás előtti megválaszolása fontos az érdeklődők számára.

Ennek az az egyszerű oka, hogy a legtöbb ember tart az újdonságoktól, hiszen ismeretlenek, kevesek által kipróbáltak és ez kockázatot jelent.

Íme, néhány tévhit és válasz, melyek segítenek az elektromos autók megítélésében:

  • Sokakban fel sem merül, hogy autócserénél egy elektromos autó mellett döntsenek, mert úgy gondolják, hogy csak kis távolságok megtételére alkalmas. Ezzel ellentétben azonban egy középkategóriás elektromos autó a kezdőponttól akár 120-130 kilométerre is képes eljutni. Természetesen a villanyautó hatótávolságát befolyásolja az időjárás, a fűtés és a klíma használata, illetve az is sokat számít, hogy milyen a sofőr vezetési stílusa.
  • Persze sokan kérdezhetik, hogy mégis mire elég a 120 kilométer? De logikusan végiggondolva már tudhatják is választ, miszerint a legtöbb Magyarországon élő ember otthonától körülbelül 30 vagy annál kevesebb kilométer távolságra dolgozik. Ezáltal egy elektromos autó tökéletes a napi rutin útvonal megtételére, illetve a városi közlekedésre.



Szolgáltatásaink közül: elektromos autó töltő, elektromos autó töltés, autó töltés, elektromos töltőállomás